Egyre több forrásból hallani, hogy számos magyarországi székhelyű cég fedezi fel magának a külföldi piacokat. És itt nem csak a szomszédos országok piacairól van szó, hanem komolyan megtervezett globális tevékenység kialakításáról. A nemzetközi piacok mára – talán az egyre gyorsuló és hatékonyabbá váló kommunikáció hatására – gyakorlatilag mindenki számára elérhetőek. Akár családi kisvállalatok vagy újonnan induló vállalkozások, – magyarosan startupok –, is komoly sikereket érhetnek el a nemzetközi piaci környezetben, ha megfelelő szakmai ismeretekkel és háttérrel, illetve hatékony kommunikációval rendelkeznek. Fordítóirodánk a hatékony kommunikáció kialakításában tudja segíteni a magyarországi székhelyű kkv-kat globális üzleti sikereik megalapozásában.
Hol ronthatjuk el?
Szinte közhellyé vált alapfeltevés, hogy az angol nyelv az üzleti világ nyelve. Ez valamennyire igaz is, de rengeteg más faktor is befolyásolja azt, hogy milyen nyelvismeretre és nyelvi alapokra van szükségünk ahhoz, hogy hatékonyan kommunikáljunk távoli, idegen piacokkal. Ilyen faktorok közé tartozik például a célközönség szociokulturális háttere, az adott üzleti környezet, a célország és a célközönség összetétele is.
Gondoljuk át, hogy mire elegendő az angol nyelvismeretünk. Ha kimegyünk például egy német partnerhez tárgyalni az együttműködésről, tegyük fel a kérdést, hogy biztosak lehetünk-e benne, hogy minden résztvevő fél angol nyelvismerete elegendő komplex szakmai témák megbeszéléséhez. Még ha erre igenlő választ is adunk, hogyan érhetjük el az ottani célközönséget? Hogyan szólítjuk meg egy idegen országban potenciális célcsoportjainkat? Hogyan rendezzük a hivatalos ügyeket, melyek során gyakran az adott jogrend szerinti hiteles fordításra van szükség(*)? Hogyan biztosítsuk a mindennapi ügyletek gördülékenységét, kommunikációs, nyelvi korlátok nélkül?
(*) Itt ismételten és külön ki kell térnünk arra a tényre, hogy a magyar jogrendben megjelent „hivatalos fordítás” fogalmát számos más ország jogrendszere nem ismeri. Ide tartozik például Németország, mely rendkívül szigorúan szabályozza a hitelesített fordítások témakörét.
A fentiekhez hasonló kérdéseket ezerszámra lehetne feltenni exporttevékenységek során. Ahelyett, hogy az „angolul úgyis mindenki beszél, majd megértjük egymást”-elvén megpróbálunk megküzdeni azon versenytársainkkal, akik komoly összegeket fektetnek a hatékony kommunikáció kialakításába, keressünk fel egy fordító partnert, mely nem csak nyelvi, de kulturális kérdésekben is tud segíteni.
Hasonló buktató lehet nem megfelelő szakmaiságú vagy akár gépi fordítások használata is. Szomorú jelenség, hogy elsősorban az online felületeken egyre inkább felüti fejét a „slendriánság” az üzleti kommunikációban és egyre több vállalat használ automatikus, gépi fordításokat használó plug-inokat az idegen nyelvi weboldalváltozatok elkészítéséhez. Nem teljesen világos, hogy ilyenkor az adott cégnek milyen céljai vannak a Google fordítója által generált, az anyanyelvi célközönség számára érthetetlen és nehezen olvasható tartalmakkal. A vállalat az ilyen szövegek használatával egyetlen egy üzenetet közvetít: „nem számít nekünk az adott célpiaccal való hatékony kommunikáció, így nem fektetünk professzionális fordítások elkészítésébe.” Azzal a kivétellel, ha az adott vállalat termékei az egész világon egyedülállóak, máshonnan nem beszerezhetők, az olvasó természetes reakciója az lesz, hogy elnavigál az oldalról és a versenytárs oldaláról rendel, aki érthető és jól megszerkesztett szövegekkel kommunikál potenciális vásárlóival.
Legyünk racionálisak. Egy átlagos weboldal szakszerű fordítása során nem merülnek fel több milliós nagyságrendű költségek. Kisebb cégek általános tájékoztató weboldalainak fordítása olyan költségkeretekben mozog, mely még induló vállalkozások büdzséjét sem terheli meg komolyan. Terjedelmesebb webáruházak fordítása esetében pedig rendszerint moduláris tartalmakról van szó. Ilyenkor a professzionális sztenderdek szerint eljáró fordító a fordítási memória eszköztárát használva (ún. CAT eszközök) jelentős kedvezményeket képes adni.
A weboldalak fordítása során az első lépés az ügyfél részéről tehát annak átgondolása, hogy mennyire fontos neki a külföldi piac és az azzal való hatékony kommunikáció. A weboldal mely területeit érdemes lefordítani az adott célpiac számára? A weboldalak fordítását tehát komoly stratégiai átgondolások előzik meg.
Hogyan tovább?
Ha weboldalak fordításához keresünk fordítóirodát, az első lépés nem a kapcsolatfelvétel a Google által kiadott random fordítóirodákkal. Először a stratégiát kell kialakítani, hogy mit szeretnénk eladni külföldre és kinek. Milyen jellegű fordító partnerre van szükségünk? Milyen prioritásaink vannak az együttműködés során? Szükséges-e törzsfordítóval való együttműködés, vagy a kommunikáció jellegéből adódóan (például gyakran változó online tartalmak) inkább a gyors szállítás fontos, az éppen rendelkezésre álló szakfordító által. Ilyenkor apróbb stílusbéli eltérések megengedhetők. A fordítás minősége azonban nem válhat áldozatává a változó fordítók használatának. Miután felállítottuk a követelményrendszert, érdemes elkezdeni keresgélni a fordítóirodák között és olyan partnert választani, mely igényeinknek a leginkább megfelel. Tehát sem a „Google kereső első találata”, sem az „ők adták a legolcsóbb ajánlatot” érvek nem az üzletünk érdekeit szolgálják. Adott kell legyen a kompatibilitás a saját üzletünk és a fordítóiroda között.
A következő lépések tervezésében már a fordítóiroda is tud segíteni. Gyakran kapunk olyan megkereséseket a Translatery fordítóirodánál, melyekben az adatvédelmi nyilatkozatot és az általános üzleti feltételeket kívánják elsőként lefordíttatni, azzal az indoklással, hogy „ez van kész”. Az adatvédelmi nyilatkozat csak az EU országaiban releváns és itt is országonként eltérő rendelkezések vannak (pl. az USA teljesen másképpen szabályozza az adatvédelmet). Általában találunk ingyenesen, vagy alacsony költséggel letölthető célnyelvi változatokat az adott ország törvényeinek megfelelő fogalmazásban. Ami az általános üzleti/szerződési feltételeket illeti, az adott tevékenységi profil függvényében érdemes és fontos lehet lefordítani, de mindig gondoljuk meg, hogy a fordítás önmagában elegendő-e az adott gazdasági és jogi célok eléréséhez. Számos cikkely érvénytelen lehet egy adott célország jogrendszerében, így az ÁÜF/ÁSZF fordítása a legtöbb esetben csak tájékoztató jellegű. Ha komolyan gondoljuk a külföldi jelenlétet, érdemes felkeresni a célországban egy ügyvédi irodát, aki az ottani jogrenddel kompatibilis szerződési feltételeket állít össze. A jogi fordítások rendszerint csak tájékoztató jellegűek.
Ha szűkösebb büdzsével dolgozunk, érdemes a stratégiailag fontos gazdasági tartalmakra összpontosítani. A főoldal, a termék-, ill. szolgáltatásleírások, a kapcsolattartási oldalak és más profilspecifikus tartalom előnyt élvezhet. Ezek fordítása gyorsan elkészül, anyagilag sem terheli jelentősen a céget és használatukkal azonnal megkezdhető a célpiaci SEO.
A weboldalfordítás kivitelezésére számos technikai lehetőség van. A webdizájnerünk folyamataitól függően előfordulhat, hogy a fordítóirodának a nyers szövegeket küldik meg Word vagy Excel formátumban. Ilyen esetekben a táblázatos fordítások segítenek a nyelvet nem ismerő grafikus szakembernek. Összetettebb kivitelezés esetén .xml formátumú fájlok vagy .csv formátumba exportált adatbázisok is megküldhetők fordításra. Ezek rendszerint egy kattintással integrálhatók a meglévő rendszerekbe.
Mára számos plug-in biztosítja platformoktól függetlenül a többnyelvű weboldalak üzemeltetésének lehetőségét, így akkor sem ütközünk technikai nehézségekbe, ha az eltérő nyelvi változatokhoz eltérő tartalomkészítési stratégiákat alkalmazunk, azaz a főbb területeken kívül az adott célországban nem fordításokkal, hanem az ottani célközönségnek egyedileg írt tartalmakkal dolgozunk.
Az online tartalmak fordításának témakörébe tartozik ezenkívül:
- weboldalak
- webáruházak
- blogbejegyzések
- hírlevelek
- sajtóközlemények (press release)
- PR közlemények
fordítása is.
Ha elkészült az idegen nyelvi weboldalunk, gondoskodjunk a tartalmi frissítésekről és az adott célpiaci SEO gyakorlásáról is. Mindebben fordító partnerünk is segítséget nyújthat.
Fordítóirodánk segít idegen nyelvű weboldalak elkészítésében
A Translatery fordítóiroda nemzetközi tevékenységű és komoly nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező fordítóiroda. Szakfordítóink magyarországi ügyfelek rendelkezésére állnak az üzleti és szakmai szövegek nyelvi fordításában, kulturális lokalizálásában, sőt, kiadvány- és webszerkesztési feladatokat is vállalunk, mellyel jelentősen lerövidítjük a fordítási megbízások átfutását és megkönnyítjük ügyfeleink nemzetközi kommunikációs folyamatait. Forduljon hozzánk bizalommal, ha online tartalmak fordításához keres megbízható szakfordítókat.